Abigél

Országos Minősítő Táncfesztivál

Versenynaptár
Aktuális verseny
2024. május 11.-12.
Miskolci Egyetem, Körcsarnok
3508 Miskolc, Egyetem út 5
Következő verseny
2024. június 08.-09.
Csány-Szendrey Művelődési Központ
8360 Keszthely, Fodor utca 43

Rólunk

Az Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakgimnázium, Gimnázium, Kollégium, Technikum és Szakképző Iskola 2013 óta hagyományteremtő céllal rendezi meg az Abigél Országos Minősítő Táncfesztivált. A verseny nagyságát jól tükrözi, hogy az elmúlt 4 évben folyamatosan nőtt a versenyzők létszáma, így 2017-ben már több mint 2000 táncos versenyzett a minősítésekért. Ez az év kiemelkedő a verseny életében, hiszen ekkor rendezték meg először a Téli Kupát, mely a hagyományos tavaszi versenyünk méltó párja lett. 

Az országban csak nálunk 5 besorolás (A, B, C, D, E kategória) szerint 13 tánckategóriában nevezhetnek a versenyzők.

Versenyünk az elmúlt évek során nemzetközivé nőtte ki magát, mivel a szomszédos országokból is évről évre egyre több versenyző érkezik hozzánk.

A folyamatos fejlesztéseknek, és bővítéseknek köszönhetően versenyünk mára már Magyarország és a régiós országok egyik legnagyobb és legismertebb versenyévé nőtte ki magát.

Versenyünkön felmenő versenyrendszert alkalmazunk.
Besorolást tekintve A,B,C,D és E kategóriában versenyezhetnek  a táncosok.
A megszerezhető minősítések, Bronz, Ezüst, Arany, és Kiemelt Arany minősítés.

Azok a versenyzők akik Kiemelt Arany Minősítést érnek el, a következő évben már automatikusan eggyel magasabb kategóriába lépnek.

Nagy hangsúlyt helyezünk a zsűritagokra is. A szervezők által felkért Magyarországon, és külföldön is elismert szakemberek, táncpedagógusok, koreográfusok, táncművészek alkotják a zsűri tagjait.

A táncosok 4 kategóriában (szóló, duó/trió, csoport, formáció), 6 korcsoportban (mini, gyermek, junior, ifjúsági, felnőtt, senior), 13 tánckategóriában (néptánc, társastánc, moderntánc, hip-hop, show-tánc, balett, mazsorett, hastánc, akrobatikus rocky, nyílt, Sporttánc (Aerobic dance, RSG, Break), Sportrúdtánc, Karaktertánc) mutathatják meg tehetségüket!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

© 2024. Minden jog fenntartva.
Abigel Táncfesztivál